Botmixeravató pikáns sütőtökkrémleves

Ááá, a halloween. Az ünnep, amikor a hivatásos elégedetlenkedők előmásznak barlangjukból, meglátják a saját árnyékukat, és így sipítanak: "Majd akkor ünneplem ezt a hülye amcsi ünnepet, ha ők meg busójárást csinálnak."
Kevés nagyobb fasságot hallani az évnek ezen szakaszában, mégis megtelik ilyesmivel a facebook.
Noha trikortrítelni én se megyek (nyilván), egy töklámpást például mi a jóédesmariskáért ne lehetne kifaragni? Ami mókás, átvesszük, szt kész.
Még vagy egy héttel előtte voltunk, amikor Cicc azon kezdett nyünnyögni, hogy idén tököt kéne faragn. A kéné-ból hamarost fogunk-ot csináltam.
- Nesze, faragj! - vágtam le Ciccnyog elé egy 5 kilós példányt.
- Mi a franc ez?
- Sütőtök?
- Azt látom, de minek?
- Nem te nyígtál érte néhány napja?
- De hát az csak izé... ilyen költői kérdés... izé... felvetés volt.
- Most már csináld meg. A belsejét meg elkészítem valaminek. Van már botmixerem. Sütőtökkrémleves mondjuk?
Nem úgy lett. De ez nem akadályozott meg.

- Aztán Zoltán, szereted-e a sütőtökkrémlevest? - érdeklődtem a másik lakótársamtól.
- Neeeemigazán... Nagyjából semmit, ami tökös.
- Hát én se... vagy nem tudom. Babakorom óta nem ettem. Akkor ez egy jó kör lesz - mondtam.
Cicc maga elé vette a tököt, és szépen felskiccelte rá a Skellington-körvonalakat.

Ezek után megpróbálta belenyomni a kést, de mivel jelentős ellenállásba ütközött, hozzám vágta, hogy vágjam fel a tetejét.
Nem akarta megadni magát egykönnyen, végül azonban én győztem.
Ám amikor leemeltük a kalapját... szembesültem vele, hogy ez belül gyakorlatilag teljesen üres. Tömör tökhús helyett ilyen hálós-szerkezetű cuccizé volt Jack barátunk koponyájában.

- Hátööö... - nyilatkoztam.
- Ja.
- Nem van ebben sok anyag.
- Ja.
- Kábé semmi. Ebből nem lesz tökleves, mert a héj alatti húst kéne felvágni.
- Ja.
- Akkor viszont nem lesz lámpásunk.
- Ja.
- Na jól van. Veszek akkor normális sütőtököt, és megcsinálom abból, mert már rákészültem.
- Ahogy gondolod.
- Te meg ne legyél ilyen látványosan lelkes, hanem faragd a tököt.

Összesen kétmaroknyi cuccizét sikerült kiszednem a tökből, az viszont legalább tele volt magokkal. Letisztogattam, és szétterítettem egy tálcán száradni. Gondoltam, sütőben megpirítom, aztán az jó lesz levesbetétnek. Az Internet asszírta, hogy az ilyen sütőtökkrémlevesekre nem árt szórni magokat.

Ki is mentem hát a piacra, szereztem jóféle másféle sütőtököt. (Hátolyan izét. Ami nemilyen kerek.)
Néztem valami extra receptet, aztán hozzáláttam.

Hozzávalók:

• kb. másfél kg sütőtök
• olívaolaj
• 2  fej vöröshagyma
• 3 gerezd fokhagyma
• 5 dl tejszín
• kb fél liter víz + húsleveskocka
• 3-4 teáskanál curry 
• 2 teáskanál gyömbér
• bors
• só

Sose tudom eldönteni, hogy azért írnak-e olivaolajat a recepthez, mert elcseszné az ízét, ha napraforgóolajjal, neadjisten disznózsírral csinálnám, vagy pusztán azért, mert az egészségmániás háziasszonyok elitistának érzik magukat, és nekik az olivaolaj a minden. Mindenesetre lekaptam az utolsó néhány kanál olajkámat a szekrény tetejéről, és beáldoztam a recept kedvéért.
Nagyon óvatoskodnom kellett, hogy jó étel kerüljön ki a kezem közül, Zoltán ugyanis meg nem eszi, ha tökízú, barátnőm bátyja Tomi viszont ellenkezőleg, rajong a sütőtökért, nekem pedig mindkettőjük kedvére kellett tennem.

Felmerült a kérdés: Meg kell-é hámozni a sütőtököt. Mert hogy ezt a kérdést a receptek elegánsan átugrották. A magam részéről arra jutottam, hogy a tökhéj nekem ne zavarogjon a levesemben, megamúgyis hányilván, úgyhogy nekiestem a kézihámozóval.

A pucolással még nem is volt probléma. Hanem amikor a tök felaprítására került sor, eldobtam a kis kerámiakésemet, és a fém hentesbárddal estem neki. Ezt az ételt se 40 kilós kislányok fogják elkészíteni... Vagy csak engem csesztek át a piacon kemény tökkel.

A felső részét gond nélkül fel lehetett kockázni. Az alső részéből aztán ki kellett vakarni a magokat is.
Egy lábasban hagymát pirítottam az olivaolajon. A tököt rádobtam a hagymára, fedőt raktam rá, és vártam, hogy levet eresszen. Mivel azt lassacskán akarta csak, egy gondolatnyi vizet tettem alá, (csak hogy még véletlenül se égjen le a hagyma).

Közben gondoltam, előkészítem a fűszereket.
Igen ám... Csakhogy!
Szembesültem vele, hogy a curry fűszerkeverék, az bizony egész. És nem is kicsi magokból áll.
Egy elcseszett kísérlet után, vagyis hogy fokhagymanyomóval törjem meg a cuccost, eszembe jutott, hogy hohó, van ám nekem már botmixerem. Úgyhogy egy tálba öntöttem a fűszereket, ráöntöttem vagy egy deci vizet, aztán bekapcsoltam a botmixerem, és mániákus kacagás közben néztem, ahogy isteni illetű fűszerlé alakul a wattok ereje alatt.
Van már eszközöm! Nincs ami megállítson!
ENYÉM AZ ABSZOLÚT ERŐŐŐŐŐ!
URALKODOOOM!
(Ne olyan hevesen, Jafar!)

(Nem ártana mindenesetre egy mozsár...)

Belekevertem a két teáskanál gyömbért, daráltam rá némi borsot, megsóztam és félretetettem.
A húsleveskockát felöntöttem fél liter forró vízzel, majd hátradőltem és vártam, hogy a tökkockák szétessenek a párolódás közben.
Bementem számítógépezni a szobámba, majd néhány perc múlva visszatértem, hogy mondom megkavarom. Konkrétan szanaszéjjelttört a fakanalam alatt. Egy-két nagyobb darab maradt csak benne, de azokat, gondoltam majd a botmixer elintézi.

Felöntöttem a leveskockás vízzel, majd hozzácsaptam a fűszerkeverékes lét és még 5 percig főztem.
Levettem a tűzről, és közelebb rendeztem az egészet a konnektorhoz. Felöntöttem az 5 dl tejszínnel. Ez egy kicsit lehűtötte, gondoltam, ne a tűzforró cuccba dugjam már bele a vadiúj botmixeremet. Éééérdekesen nézett ki...

 Aztán ráeresztettem botmixert, és szanaszéjjelszedte az egészet. Röhögve figyeltem a narancs örvényt. Pápá passzírozás! It was nice to know you... NOT!

Gyönyörű, krémes állaga lett a levesnek. Visszatettem a tűzre, és még egyszer utoljára összeforraltam vele.

Reszelt sajttal, és pirított tökmagokkal tálaltam.

(Persze, ha nem éjfélkor csináltam volna, és lenne egy normális gépem, talán nem lennének ilyen szarok a képek.)

Na hát ez egy olyan kaja volt, amire IGEN vegyes reakciókat kaptam.
Én magam például rögtön lefordultam a székről. Olyan curry-s volt, hogy nem tudtam eldönteni, hogy ez akkor most édes, vagy sós, esetleg umami, ahogy a japánok mondanák.
- Nem rossz - mondta Ciccnyog. - Olyan karácsonyíze van.
- Ne karácsony legyen, hanem Halloween, ázze... - feleltem.
(Azért még másnap is repetázott belőle.)
Ezek után kissé félve dugtam be a fejem a tökkritikus Zoltán ajtaján, aki azonban teljes lelkesültségben integetett laptopja mögül.
- Kurvajó lett a leves! Megettem az egészet! - vidámkodott az üres tányérját lóbálva.
- Iszonyatosan tömény. Jó... de iszonyatosan tömény - nyilatkozta aztán Bubi. - Nem tudok megenni belőle csak egy pár kanállal.
- És a bátyád? - kérdeztem.
- Tomi belapátolta az egészet, és azt mondta, hogy nagyon finom.
Na ezeken igazodjon el az ember.

Ja, és Ciccnyog töklámpása amúgy király lett.