2013. október 28., hétfő

Négyhagymás izémizé némi csalással

Havonta tartunk ilyen összejöveteleket Röfipingvinnél. (Most mondjam azt, hogy... összeröffenéseket? Haha, de vicces vagyok.) Alapvetően ezek ilyen könyves események, a találkozók azonban mindig a kaják körül forognak. Az év első felében különösebb tematika nélkül követték egymást az események, néhány hónapja azonban kitaláltuk, hogy különböző országok ízeit kellene megkóstolni.
Az ehavi tematika a francia volt.
Én pedig föl lettem kérve kuktának. Örömmel fogadtam el, mert így legalább lesznek különlegességek is a blogomon.
Nemrégiben jelent meg Röfi unokatestvérének a vegasztroblogger Bede Annának a szakácskönyve. Ebből néztünk két receptet.
Az első, aminek nekiálltunk, a Négyhagymás Gratin volt.


Hozzávalók:

  • 1 póréhagyma
  • 2 vöröshagyma
  • 4 salottahagyma
  • 8 gyöngyhagyma
  • 25 g vaj
  • 200 ml száraz fehérbor
  • 2ek liszt
  • 400 ml főzőtejszín
  • 50g kéksajt
  • szerecsendió
  • fehérbors
Legalábbis ez az alaprecept.
Alább pedig a mi ferdítésünk következik. Mert hát ugye...
- Ez nem póréhagyma, inkább újhagyma - mondtam.
- Jó lesz az.
- Mi a tököm az a salottahagyma? Életemben nem hallottam még ilyet.
- Megteszi helyette a lila.
- A gyöngyhagyma savanyított.
- Ilyet kaptam.
- A bors fekete.
- Ilyen volt itthon.
- A kéksajt nem kéksajt, hanem fehér penészes.
- Az Aldiban csak ilyet kaptam. De vannak benne kék penészes részek, szóval majdnem.
- Hol a szerecsendió...?
- Nincs. Nem hiányzik az bele.
Na, hát szóval ilyen hendikeppekkel indultunk neki.
Ja és hát persze az adagokat minimum dupláztuk, mert sokan voltunk rá.

A hagymákat először is meg kellett tisztítatni, aztán felkockázni. (Kivéve a száras hagymát. Azt karikáztuk.)



Egy lábasban megolvasztottam a vajat, rádobtam a hagymákat, megsóztam, megborsoztam, majd felöntöttem a fehérborral. A maradékot elkezdtem pusztítgatni.
Mert ugye ha már egyszer felbontottuk... Nem veszhet kárba.



Röfi ezalatt felkockázta a kéksajtnak álcázott fehérpenészes sajtot, a fehér penészes sajtnak álcázott kéksajtot az aldis akármicsodát.




A hagymákat fedő alatt kb. 20 percig pároltuk. Ezalatt Bubi elkezdte belémdiktálni a házi törkölypáleszt, úgyhogy kerekedett a kedvem igencsak.
A sajtra közben rájártunk a maradék borral, és eléggé panelgurménak éreztük magunkat.
- Ne zabáljátok már meg a kajába valót! - veszekedett velünk Röfi.
- De hát finooooooom!


 A 20 perc elteltével levettem róla a fedőt, és nagy lángon néha kavargatva hagytam, hogy több is elpárologjon a boros léből.
Amikor kissé összébb töppedt, rászórtam a lisztet (mivel dupláztunk, 4 evőkanállal) aztán a recept utasításainak megfelelően beleöntöttem a tejszínt.



Egyre bizarrabbul nézett ki, de az illata mondjuk nem volt rossz. 1-2 percig kevergettem, amíg el nem kezdett sűrűsödni, majd rádobtuk a sajtot.

Meg itt jött volna a szerecsendió, ami nem volt.
Hagytam, hogy a sajt elolvadjon, aztán Röfi előkapta a tortaformát, és beleöntöttük az egész sűrű trutymit.



10-15 percre még be kellett rakni a 200 fokra előmelegített sütőbe, épp csak hogy megpiruljon a teteje.

Az eredmény?
Egy krémes állagú, kanalazható, elég furcsa, ám szerfölött érdekes (de jó értelemben)... ööö... valami.
Bede Anna szakácskönyve azt írta, rizzsel érdemes tálalni, ám a nagyszámú vendégseregre (20 fő) való tekintettel, ezúttal Röfi házi kenyerét mellékeltük hozzá.



Ez csak amolyan particsemege volt most, üvegtálban, kiskanállal. De tekintve, hogy elég durván rájártak, azt hiszem, sikere volt.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése