Háziasszony vs. gasztroblogger. A májgombócos húsleves titkai

Megtörtént a bemutatás. Mármint hogy a szülői részre.
Visszatértem a bográcsozás helyszínére, azonban ezúttal népes csipetcsapat helyett egy vizsgálóbizottság fogadott, mely egyetlen személyből, barátnőm édesanyjából állt. A tét nem volt kicsi: bekerülhetek-e a családba, vagy elásnak valamelyik bokor alatt, bejelentve, hogy elvesztem odafele menet.
A kötelező körök után (úgymint felessel és sörrel itatás, összetegeződés), a beszélgetés a másnapi menüre terelődött.
Aztán mielőtt észbe kaptam volna, már fel is ajánlottam szolgálataimat.
A vendégségben se tudtam kibújni a bőrömből. 

- Akkor holnap pedig húsleves lesz - mondta az első este vacsora után barátnőm anyukája.
- Úúú - csillant fel a szemem - Csinálhatom én? Vagy besegíthetek?
Furán nézett rám.
- Csinálnék belőle egy blogposztot - magyarázkodtam. - Mert mindig csak tervezem, hogy főzök húslevest, de odahaza se normális méretű lábasom, se eszközeim, meg magamtól föl se kelek hajnalban, hogy odategyem csak úgy...
- Jó, hát hajnalban én sem fogok felkelni egy húsleves miatt - felelte - Elég azt kilenckor föltenni, hogy délre kész legyen.
- Kilenckor? - nézett rám riadtan a barátnőm. - Vasárnap? Olyan korán akarsz kelni?
- Hát na - vontam meg a vállam. - A húsleves az húsleves.

- Te meg mit csinálsz...? - kérdezte az anyukája, másnap miután első dolgom volt három percig macerálni az alapanyagokat az asztalon, hogy legyen valami kompozícióm.
- Hát izé... összerendezem így a hozzávalókat... fotóhoz.
- Aha.
- Hogy minden egyben legyen.
- Hát jó.
- És aztán feliratozom.
- ...
- Izé... ez ilyen gasztroblog. Szóval ez milyen hús?
- Ez most csirke és pulyka. A csirkének a mindenféle csontos része. Mellcsont, szárnya, hát, meg a combot kifilézem, és akkor a combcsont. Meg pulykanyak. Ezt föltesszük főni.

- Akkor addig én elmegyek megpucolni a zöldséget... - ajánlkoztam, és magam elé vettem a célszerszámokat. Elégedetten dünnyögve dolgozgattam, miközben Bubi, a barátnőm is körülöttem sertepertélt a kávéjával.
- Ne segítsek? - érdeklődött.
- Áh, megvagyok, köszönöm. Egyébként arra jöttem rá, hogy igen hasznos állat van a lábam között - jelentettem ki répapucolás közben.
- Mi van? - nyelte félre a kávét.
- A kutya. Azonnal felporszívóz minden zöldséghéjat, amit véletlenül leejtek.
- Ja. Konyhalamac. Szerinted miért tartjuk?
- Gondoltam, mert cuki.
- Is.
- Az semmi - szólt közbe az anyukája. - Répát adj neki, azt imádja.
A kutya ekkor lecsapott a kezemben lóbált hosszú karalábécsíkra, és elégedettem behúzta az asztal alá.

- Lehet lehabozni a húst - szólt az anyukája kis idő elteltével.
- Megyek, megyek - mondtam, majd felmarkoltam a telefonomat, és pozícióba álltam.
Furán nézett rám.
- Fázisfotó... aizé... a blogra.
- Jó.
- Szóval most kell leszűrni?
- Igen. Persze vannak akik nem foglalkoznak ezzel.
- De hát attól lesz szép, áttetsző, aranyszínű a leves... - próbáltam okoskodni.
- Eh, mit - legyintett. - Nem lesz attól azért annyira zavaros. Nem is kell nagyon aprólékosan mindet levakarni. Csak úgy nagyjából. 

- Na most lehet belerakni a zöldségeket - mondta aztán, miután a húslé megszabadult a habtól.
- A hagymának csak így a héját is? - csodálkoztam, miközben pakoltunk.
- Persze. Attól is jó színe lesz. Miért ne lehetne belerakni? Úgyis le lesz szűrve az egész, a végén kidobhatjuk.
Nem jutottam szóhoz. 

- Ebbe belemegy még a só meg a bors. Aztán főhet. Addig megcsináljuk a májgombócot.
- Remek - mondtam, és elkezdtem sasolni, miközben egy deszkára rendezte a csirke félretett szervét.
- Most ez csak egy máj - mondta barátnőm anyukája, miközben oldalazó mozdulatokkal lekapargatta a máj puha részeit, egyszersmind pépesre is szeletelte. Fogalmam nincs hogy csinálta... - Ennyi van a csirkében. De lehet venni külön is. De most így ehhez csak egy tojást használunk.
Érdeklődve hallgattam. Mindig tanulok valami újat. 

- És mi kell bele?
- Hagyma, egy tojás, zsír, liszt, só, bors, meg persze a legfontosabb: petrezselyem.
- És miből mennyit? - kérdeztem a hülyeségeket.
- Most én itt mennyiségeket nem mondok, annyira szemre főzök már, hogy a fene tudja, lisztet például mennyit rakunk bele. Nyolc dekát? Nem tudom. Amennyit fölvesz. Ne legyen folyós, de azért ne is álljon össze.
Már tudtam, honnan szedte Bubi kedvenc szavajárását, amivel eddig is piszkált a konyhában. "Érzésre."
Mindenesetre összepakoltam a hozzávalókat, fölszeleteltem a petrezselymet és rákanyarítottam egy szép kanál (liba?)zsírt.

- Na most akkor ezt kóstoljuk meg, hogy szerinted mi kell bele. Só, bors, ilyesmi... - mondta aztán alkalmi mesterem, miután jól összekutyultuk a masszát.
Lefagytam.
- Hát azért én így a nyers májba talán nem szívesen kóstolnék bele... - nyökögtem.
- Ej, hülyeség. Tudni kell, mi hiányzik - legyintett, és kikanyarított a kisujjával egy kóstolót. Kénytelen voltam követni a jó példát, ha nem akartam szégyenben maradni. - A kóstolás a főzés lelke. Vagy te talán nem szoktál kóstolni?
- De... dehogynem.
- Na akkor meg?
Óvatosan belenyalintottam a fűszeres májpépbe.
- Talán még egy kis bors - mondtam. 

- Hogyan tovább? - érdeklődtem.
- Sós vízbe szaggatjuk, aztán megfő.  Na most ez teljesen tökmindegy, hogy milyen alakú. Figyeld. Belerakom egy kanállal, aztán kifő ez itt.
- És ez körülbelül mennyi idő...?
Láttam, hogy már megint hülyeséget kérdeztem.
- Mit tudom én - felelte. - Kész lesz, amikor kész lesz. Azt lehet látni. De felőlem lemérheted.
Nem mértem.
Ilyen az, amikor a 20+ éves folyamatosan aktív háziasszony és a kéthónapos, szakácskönyvekből tanuló gasztroblogger egy konyhába szabadul.
Egyértelmű hátrányban voltam.

- Aztán ha van fagyasztási lehetőség, akkor a levét érdemes eltenni. Aztán később ez bármikor felhasználható mondjuk egy külön májgombócleves alapnak vagy ilyesmi. Nem kell semmit se kidobni meg kiönteni - osztotta meg velem a bölcsességet.

A gombócok elkészültével az idő hátralevő részében a kikupálásommal foglalatoskodott. Hasznos és praktikus tanácsokat kaptam tőle. Megismertetett például egy csirkemellvágási technikával, amelynek segítségével megnövelhető az egy főre eső hússzeletek száma, valamint kaptam egy tippet a rántott hús feltuningolásához is.
Ezeknek a jövőben nagy hasznát fogom venni.

Néhány óra elteltével elkészült a húsleves. Leszűrtük a megpuhult zöldségeket és az omlós húst, különválasztva az aranyló létől.

Lehetett tálalni a családnak. Előkerült a szobából Bubi, a bátyja Tomi, és a felesége, Menta is. Körülültük az asztalt, majd szedtünk a levesből, ami határozottan jó lett, ám az érdemet ezúttal nem tulajdoníthattam magamnak. Még azt is félve merném kijelenteni, hogy koprodukció volt. Betanuló kiskukta voltam, de legalább új tudással tömtem meg a fejecskémet.

A család aztán várakozva nézte, amíg hatvan oldalról körbefotóztam a tányéromat, mert addig nem akartak hozzálátni a sajátjukhoz.
- A... blogra... - magyaráztam. - Az elkészült étel.
Megértően bólogattak.

A családlátogatás végeztével a legkülönbözőbb földi jókkal megpakolva távoztam, amit minden szabadkozásom ellenére kedvesen rám tukmáltak:

• Egy zacskó házi krumpli a kertből.
• egy zacskó vöröshagyma, ugyancsak hazai termesztés
• egy hatalmas patiszon
• 6 üveg házi készítésű paradicsomlé
• mindenféle ételhordókban rengeteg hazai koszt

- Nincs vele gond... - jelentette ki aztán az anyuka a lánya érdeklődésére.

Azt hiszem sikeresnek értékelhetem a debütálásomat a családban.