Ganca Naugrádbó

Naugrád megyébő gyüttem.
Vaut nekem egy asszonállat rokonom, akijje furcsa jegy teremtés vaut, mer... oké, befejezetem.
Szóval hogy nagyapám nővére időről-időre felbukkant nálunk ilyen kis ételhordókkal, amiben egy kifejezetten nem túl bizalomgerjesztő zsíros cuccizé volt... hogyaszongya ez a ganca.
Gyerekként furán néztem azt a zsíros hagymás krumpliizét, aminek már a puszta látványa elég volt hozzá, hogy ne akarjak közelebbi ismeretségbe kerülni vele. Pedig ha tudtam volna, miről maradok le...
Az a gond, hogy fogalmam sincs, megkóstoltam-e, vagy csak behallucináltam magamnak egy ízt, amit azóta is próbálok rekonstruálni. Mindenesetre időről időre előveszem, mert nem kell hozzá épp sokminden.
Mondjuk nem egy diétás kaja, de kit érdekel?



A krumplit megpucoltam, felkockáztam, és feltettem főni épp annyi vízben, hogy ellepje.
A krumplipüré is így kezdődik, itt viszont az a lényeg, hogy tényleg kevés víz legyen rajta. Az ugyanis felhasználódik a kajához, biza.

 

Amikor megfőtt, lehúztam a tűzről, (mondjuk kis lángra is csavarhattam volna) és a főzővizében szépen összebaszkuráltam a lével együtt. (Jaj de jó lesz, ha lesz már botmixerem... gyűlik a péz a becsületkasszában, gyűlik)

  

Közben egy serpenyőben feldobtam vagy két hagymát felkockázva pirulni disznózsíron! Nem olajon. Ez fontos. Mert én mondom. 

A főzőleves krumplinyomadékot visszatettem a tűzre, és kis lángon forralni kezdtem. Eközben ment bele rétesliszt. (Ha igényes lettem volna, szitáltam volna. De nem vagyok.)

Kis lángon összefőztem, aztán mikor konkrétan megállt a kezemben a fakanál, akkor zártam el.

 

A hagymát a zsíron jó barnára szoktam pirítani, aztán lekapcsoltam alatta a gázt, és elővettem egy tepsit. Ezt is kizsíroztam.

 

A forró zsírba belemártottam egy kanalat, aztán a tömör krumplimasszából egészséges nagyságú galuskákat szaggattam, és meghempergettem a serpenyőben, hogy bőven tapadjon rá zsírból is, hagymából is. Aztán mehet a tepsibe. Ezt meg kell ismételni egy párszor, míg tele nincs a tepsi.

Ezt még úgy tíz percre betoltam a sütőbe, hogy a teteje megpiruljon, szt kész is. Nem kell nagyon, nehogy kiszáradjon.

Tejföllel köll tálalni, szt oj jau lesz, hogy csak na! Akkor jó, ha kicsit... ööö... nyúlik, mikor harapja az ember.

- Ez mi az isten? - nézte Ciccnyog.
- Ganca - mondtam.
- Ööö?
- Dödöllének is nevezik.
- Na a dödölle az biztos, hogy nem ez.
- Szerintem pedig de. Egyed.
Mikor megkóstolta, rájött, hogy ez nem is rossz.
Hát naná hogy nem. Nem főzök én rossz dolgokat.