2013. augusztus 20., kedd

Chilis, "hagymás" tojáskrém lusta embereknek

Ezúttal nem volt túl sok kedvem a konyhában tökörészni. Sőt úgy igazából a gázt se volt kedvem bekapcsolni. A programjaim besűrűsödtek kissé, max 1 órám akadt, amit a konyhában tölthettem, ebbe meg aztán nem sok minden fér bele. Úgyhogy munka közben a fél napomat arra csesztem el, hogy lassan betöltő receptoldalakat olvasgattam a telefonomon.
A chilis tojáskrém megfogta a fantáziámat. Először is azért, mert nem kellett hozzá sokminden. Másrészt mert gyors volt. Harmadrészt vajon kívül mindenem volt otthon, tojásból épp három maradt életben a panírozás után. Negyedrészt a római kömény szerepelt a hozzávalók között, azt pedig azóta ki akartam próbálni, mióta beszereztem a piacon.


Egy egyszerű kis szendvicskrém, amit vacsorára szépen el is lehet majszolgatni. Két munka közt volt három óra szünetem, tehát egy órát épp tölthettem otthon. Össze is hajigáltam gyorsan. Rövidke poszt lesz ez.

Hozzávalók:
  • 3 főtt tojás
  • 1 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál tejföl
  • 1 kávéskanál mustár
  • 1-2 újhagyma karikára vágva
  • bors
  • római kömény
  • chili
Nem egy nagy vaszisztdasz. A fűszereket kimértem egy tálkába a vajjal.

A három tojást keményre főztem, majd megpucoltam. Még meleg volt, amikor rádobtam a vajra, így amikor egy villával szétnyomkodtam, nagyon szépen felolvasztotta. A római kömény isteni illata folyamatosan ingerelte az orrom.


Igyekeztem nyálammal nem dúsítani a krémet...
Ekkor szembesültem vele, hogy póréhagymát elfelejtettem venni.
Hupsz...
Oké, képzeljétek el, hogy azt is karikáztam bele. (Legközelebb ki fogom próbálni úgy is.)
Ekkor már csak a két kanál tejföl hiányzott.

Bevágtam a hűtőbe, hogy néhány óra alatt összeérjenek az ízek, aztán rohantam vissza a stúdióba.
Ciccnyog este már azzal várt:
- Te, ez jó ez az izé, amit a hűtőben hagytál.
A válogatós vámpírnak ízlett. Ez azért már valami.
Pirítóssal, vagy sima kenyérre kenve, reggelire, vagy vacsorára, bármikor fogyasztható. És bár gasztronómiailag nem egy nagy valami, azért egy kicsit kevésbé snassz, mint sima vajjal megkenni a cuccost.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése