Borsófőzelék közkívánságra

- 'sztán mit ennél meg Zoltán? - kukkantottam ki a szobámból. - Mit csináljak vacsorára?
- Pizzát! - lelkesedett az érintett.
- Az hosszadalmas, este munka után nem állok neki. Valami egyszerűbbet?
- Borsófőzelék?
- Akár... - gondolkodtam el. - Alapanyag van hozzá.
- Úúú, az kiráááály! - csipogott ki Ciccnyog az ajtó mögül, aki eddig csak a fülét hegyezte. - Csinálj borsófőzeléket!
Kezdenek hozzászokni ahhoz, hogy főzök, és már rendelgetnek... Fene a jódolgukat!

Számomra a borsófőzelék is egyfajta ilyen... menzás csökevény. Valami nem túl bizalomgerjesztő trutymós izé, ami ráadásul édes!  Hát mi a franc? Ki találta ezt ki, és miért nem verték agyon? De ha már a többiek ennyire lelkesedtek érte, úgy gondoltam, adok neki még egy esélyt. Főleg, hogy amúgy nem tűnt valami nagy vaszisztdasznak elkészíteni. Egyszerű étel, nem is lesz ez hosszú poszt.

Hozzávalók:

• 1 kg borsó
• 1-2 evókanál cukor
• só
• 2 dl tej
• 3 púpozott evőkanál liszt
• 1 csokor apróra vágott petrezselyem
• olaj

Kétféle borsóból dolgoztam. A fagyasztó mélyén találtam még a saját magam által fejtett friss, piaci borsóból, de úgy ítéltem, az még a fél kilót sem éri el, úgyhogy vettem a boltban valami 250 forintért ilyen konzerv borsót. Annak 450 g volt a töltőtömege, gondoltam együtt majdnem elérem a recept által igényelt mennyiséget.
Igenám, de itt kezdődtek a problémák. A konzerv borsó a betegzöld színe ellenére igen finom puha volt, a felolvasztott friss borsó azonban élénkzöldsége mellé eléggé nyers és ropogósnak találtatott.

Szerencsére megtaláltam erre is a trükköt. Azt mondta a internet, hogy ha friss borsóból dolgozik az ember, akkor először is egy kis olajon kezdje el pirítani, majd amikor kiengedi a levét, kis lángon, fedő alatt pároljuk puhára.
Egyet csippentettem az üvegből, egyet a lábasból, összehasonlításképp, hogy állnak egymáshoz viszonyítva. Ezzel eljátszadoztam néhány percig, amíg nagyjából egy puhaságú lett a két borsófajta.
Ekkor megsóztam a borsót, majd hozzáöntöttem az üvegből a maradékot. Szépen nézett ki a zöld két árnyalata együtt.
Felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje, majd a cukortartóért nyúltam. Mivel gyerekkori emlékeim alapján herótom van az édességétől, úgy döntöttem, ha a recept már így felajánlotta, hogy 1-2 evőkanállal lehet beletenni, akkor én inkább az előbbit választom. Amikor a borsó puhára főtt, (tesztelendő) beleszórtam az apróra vágott petrezselymet.

Már csak annyi dolgom volt, hogy a tejbe szitáljam a lisztet, és habverővel jó csomómentesre összedolgozzam. Cicc döbbengetett kicsit.
- Te mi az Istent akarsz azzal a tejjel? - kérdezte. - Mi otthon tejföllel csináljuk.
- Én is csodálkozom, mert eddig inkább tejfölös habarással találkoztam, de hát ezt írja a recept... - mondtam, miközben a habarásra mertem egy kanálnyit a forró borsóléből, és összedolgoztam.
- Elbaszod itt nekem a finomságot - kesergett Cicc, és kivonult a konyhából.
Beleöntöttem a habarást a borsólébe. 2-3 kavarintás után hirtelen úgy összerántotta, olyan sűrű lett, hogy szinte megállt benne a kanál. (Azért csak szinte.)

- Azt a büdös... - néztem egyet. - Zoltán! Ennek ilyennek kell lennie?
- Jó lesz az - állapította meg gyomorkorgás közepette. - Megesszük, akármilyen.
Furcsálltam, mindenesetre legközelebb egy gondolattal kevesebb lisztet használok.

Mivel magában üresnek találtam a főzeléket, gyorsan összedobtam egy kis bundás kenyeret feltétnek. Erre megint csak pislogtak, aztán megállapították, hogy ez valami nógrádi hülyeség lehet. De hát mondom, mi a krumplifőzeléket is bundás kenyérrel ettük mindig, akkor gondolom ehhez is menni fog.
- Lehetne édesebb - fanyalgott Ciccnyog. - De azért már majdnem olyan jó, mint ahogy anyukám csinálja.
Elégedetten bólintottam. Nem desszertet akartam én csinálni. A cukor mellett a sót is éreztem benne, úgyhogy teljesen elégedett voltam a végeredménnyel.