Honvágycsillapító almás pite

Történt egyszer, hogy Ciccnyognak honvágya lett.
Előfordul az ilyesmi, habár szerintem igazán kitalálhatnák már a védőoltást ellene.
Nem túl vastagak a falak az albérletben, így akaratlanul is hallottam, mit beszélt skype-on az otthoniakkal. Az egyik, amit hiányolt, az otthoni ízek voltak. Példaként említve az almás pitét.
No ha csak ezen múlik, gondoltam, nem lehet az olyan bonyolult. Miért kellene azért Kaposvárig utazni, mikor egy teljesen működőképes és alig szériahibás gasztrobloggerrel él egy fedél alatt? Meg amúgy is... Ahogy Zoltán fejtette ki neki:
- Itthon vagy, baszod!
Gondoltam, meglepem hát vele.

Elcse... lencsefőzelék (dupla sűrítéssel)

- Hát hellóóó! - bukkantam elő apró spájzom feneketlen félméteres mélységeiből egy doboz konzervlencsével. - Hát rólad el is feledkeztem. Mikor jársz le, szépségem?Vagy két éve hurcoltam magammal vésztartaléknak. Még apámtól kaptam akkoriban, amikor szóba állt velem. Megjárt három különböző albit, de eddig sosem szorultam rá. A helyzetem tulajdonképp most sem volt annyira kétségbeejtő, de azért úgy voltam vele, épp ideje ellőni ezt a lehetőséget. És amúgy is régen csináltam lencsefőzeléket.

Hónapvégi grenadírmars

- Hónap vége van... - sóhajtottunk fel Ciccnyoggal.
- Egy gasztroblogger mellett éhen halni azért mégis csak nagy szégyen lenne... - tűnődtem. - Mi van itthon?
- Krumpli... Meg tészta. Úúú! Ez egész jól hangzik!
- Kell ennél több?
- Jó tejfölösen!
- Magadnál vagy?
- Jó, hát mi otthon úgy esszük. Sokkal jobban csúszik.
- Ez már megint valami kaposvári hülyeség lesz...
Ennyiben maradtunk.

A szívatós hagymás sörkifli

4 évig laktam haverokkal egy másfél szobás albérletben az egyetem alatt.
Egybenyílóban.
Az aztán érdekes időszak volt. Négy ivarérett kan 40 négyzetméteren nem épp ideális lakókörülményeket hoz létre. Azonban a sok szívás mellett volt egy fénypontja az életünknek: Amikor évente egyszer kaptunk egy nagy zacskó hagymás kiflit Toys anyukájától.
Hogy ez hogy alakult ki, hogy csakis évente egyszer, szeptemberben részesültünk ebből a szeretetcsomagból, azt ne kérdezzétek. Ritkaságánál fogva azonban egyfajta legendává vált a hagymás kifli, ezért úgy vártuk a szeptembert, mint a megváltót.
Aztán most, mikor épp dühödten kerestem a neten a sváb hagymakrém receptjét, amivel az egyik barátnőm két éve hiteget (mármint, hogy készít nekem) szembejött a sváb hagymás sörkifli receptje. Feltámadtak az emlékek. És mivel a care package-ből többé már nem részesülök, egyetlen megoldás maradt: Magamnak kell elkészítenem.

Resztelt máj, életem szerelme

Noha gyöngéd viszonyban állok a különböző fotoszintetizáló zöldségfélékkel (a számítógép előtt bejelentett tartózkodási hellyel rendelkező kocka haverom nem ebbe a kategóriába tartozik) és barátnőm is van, de be kell vallanom valamit. A szívem egy különleges csücskét sem ember, sem állat, sem kaja nem foglalhatja el. Az ugyanis a csirkemájnak van fenntartva, örökbérleti joggal. Tudom, hogy egy nap meg fogunk szökni, és egy trópusi szigeten fogunk megöregedni örök boldogságban, békességben, szeretetben...
Na jó nem. De azért kurvára imádom a májat.

Chilis, "hagymás" tojáskrém lusta embereknek

Ezúttal nem volt túl sok kedvem a konyhában tökörészni. Sőt úgy igazából a gázt se volt kedvem bekapcsolni. A programjaim besűrűsödtek kissé, max 1 órám akadt, amit a konyhában tölthettem, ebbe meg aztán nem sok minden fér bele. Úgyhogy munka közben a fél napomat arra csesztem el, hogy lassan betöltő receptoldalakat olvasgattam a telefonomon.
A chilis tojáskrém megfogta a fantáziámat. Először is azért, mert nem kellett hozzá sokminden. Másrészt mert gyors volt. Harmadrészt vajon kívül mindenem volt otthon, tojásból épp három maradt életben a panírozás után. Negyedrészt a római kömény szerepelt a hozzávalók között, azt pedig azóta ki akartam próbálni, mióta beszereztem a piacon.

Első havi áttekintő

Nakérem, egy hónapos lettem.
És micsoda hónap volt ez!

13 különböző étel, holott korábban rántottán, zacskós levesen, meg spagettin éltem... ez azért nem semmi.

Őszintén szólva kissé magam is meg vagyok lepve, de a lendület még mindig tart, a kedvem nem ment el, és vannak kedvező visszajelzések! Úgy tűnik az ötlet, hogy humoros ki- és beszólásokkal tarkítva rögzítem kezdeti csetlés-botlásaimat, jó fogadtatásra talált.

Ügyes vagy, ha mindet Magad csináltad! Büszke lehetsz Magadra, Házias Agglegény!

Még mindig imádom a blogod :DDD Most, amíg főztem végig az eszemben járt, akkorát röhögtem, mikor megláttam a sót az asztalon és szinte láttam fölötte, hogy NaCl :DDD

"Fehér." Jóvan XDDDD
"Tömbösített romlott tej."
Komolyan, remélem, sose fogysz ki ezekből XD

"Igyál marha! Nesze te részeg disznó!" XDDDD
Oké. Kérdés. Mikor lesz olyan event, ahol én is kóstolhatok valamit a főztödből? :D

 Ez a tokfozelek recept nagyon poen lett xd

"#d6883d hex color information" Beszarok ezen. Ilyen hogy jut eszedbe? :D

Neee idegesíts, hogy ez is a te műved. :DDD  Hát az eszem megáll.

Hagymaleves... És nem szóltál. és nem szóltál hogy ilyet csinálsz és menjek megkóstolni.

Ezeket a megnyilatkozásokat a facebook ismerőseimtől kaptam. Néhányan már rátaláltak a blogomra, páran még csak azokat a képeket látták, amiket a facebookos albumomba dobáltam fel. Mivel azonban egy hónapos lett a blogom, és számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy nem futó fellángolásról van szó, hanem ezt igenis csinálni fogom, azt hiszem ideje lesz leleplezni magam, terjeszkedni, kommentelni más gasztroblogokra, reklámozni, ilyesmi... Mert az például elég szomorú, hogy úgy látszik, olvassák, értékelik, tetszik nekik, ide, a blogomra még senki sem kommentelt. No de ami késik, az a gyorsvonat.

Egy hónap alatt nagyot fordult a világ. Olyan dolgokat főztem és kóstoltam meg, amiktől korábban ódzkodtam, felfedeztem a piacozás hangulatát, vendégségeket tartottam, lett új barátnőm, egyszóval nem unatkoztam.

A következő hónap remélhetőleg még ennél is izgalmasabb lesz.
Gasztronómiai szempontból persze.

Tartármártás házi majonézből, rántott bizbaszokkal

Azt írta nekem:

"Hagymapucolás közben jöttem rá: 
Anyám mindig azt mondja, hogy aktivizálhatnám magam a konyhában. Erre én meg mindig azt mondom neki, hogy majd olyan pasim lesz, aki tud és szeret is főzni. Erre ő, hogy azt majd megnézi. 
Szóval rettegj! Ki foglak használni. :)"

Van ez így.
Olybá tűnik, tévedtem. Egy szakács igenis vonzó a nők számára.
Legalábbis elkeltem, és úgy tűnik, ezúttal ez is szempont volt.
Már megérte elkezdeni a konyhában szöszölni.

Káposztás tócsni (sütemény helyett)

A bográcsozásra kaptam kölcsön sátrat. Kellemes élményeim kötődnek hozzá, ezért úgy véltem, illően meg kell köszönnöm, csinálok hát valami süteményt Toys haveromnak, hálából. No ez az, amiből semmi nem lett, ugyanis ahelyett, hogy előre egyeztettünk volna sátorvisszaadási időpontot, egyszer csak felhívott, hogy a városban van, ráérek-e.
Rá.
De így a nagy felkészülést igénylő süti helyett egy olyan egyszerű konstrukciót hajigáltam össze, amihez igazából csak a spájzomból előkotort dolgokra volt szükség. Csakhogy akkor már mégis adjak neki valamit enni, hamáregyszer...
Így lett a süteményből tócsni.

Borsófőzelék közkívánságra

- 'sztán mit ennél meg Zoltán? - kukkantottam ki a szobámból. - Mit csináljak vacsorára?
- Pizzát! - lelkesedett az érintett.
- Az hosszadalmas, este munka után nem állok neki. Valami egyszerűbbet?
- Borsófőzelék?
- Akár... - gondolkodtam el. - Alapanyag van hozzá.
- Úúú, az kiráááály! - csipogott ki Ciccnyog az ajtó mögül, aki eddig csak a fülét hegyezte. - Csinálj borsófőzeléket!
Kezdenek hozzászokni ahhoz, hogy főzök, és már rendelgetnek... Fene a jódolgukat!

Tejszínes hagymaleves cipööööizézsömlében

- Ez mi ez? - bökdöste a vámpír múminos kiskanalával a hagymadarabkákat. - Fokhagyma, mi?
- Nem tettem bele fokhagymát... - sóhajtottam.
Gyanakodva szagolgatta legújabb kreációmat.
- Akkor mit érzek furcsát? Tuti fokhagyma van benne.
- Kóstold meg!
- Meg akarsz mérgezni!
- Szerintem a szerecsendiót érzed.
- Neeeemmeremmegkóstolni!
- Ne nyivákolj, egyél!
Nagy nehezen letuszkoltam egy kanállal lakótársam torkán, mire rájött, hogy hé, hát az egész finom.
Elszomorít, hogy még mindig nem hisznek az aranykezemben...
Pedig az eddigi eredményeim... ugyehát...

Pincepörkölt bográcsban, vidéken

- Szia hús...
- Szia Ross. Rég találkoztunk.
- Igen... Jól nézel ki.
- Köszönöm. Te sem panaszkodhatsz. Mintha fogytál volna... Biztos a sok zöldség.
- Te is tudod; anyagi lehetőségeim nem teszik lehetővé, hogy tartós viszonyt folytassak veled. De hidd el: nagyon hiányoztál.
- Nem tudom, képes leszek-e megbocsátani hűtlenkedéseidet.
- Rengeteget fantáziáltam rólad.
- Ne mondj ilyeneket...
- Igen, gyengéd szálak fűznek a karfiolhoz és a csicseriborsóhoz, a spenótba és a brokkoliba talán kicsit szerelmes is vagyok, de közben soha nem tudtalak kiverni a fejemből.
- Ó, Ross... ne...
- Magamban akarlak érezni!
- Elgyengülök...
- Gyere ide, bébi...!
Omnomnomnom nyamm csamm csamm cupp cupp nyam. 

Próbáltam diszkréten beszélgetni az asztalon kéjesen heverő négy kiló marha- és a két kiló disznóhússal, de nem nagyon ment. Viszonyunk alighanem szemet szúrt a társaság tagjai számára.
- Ez egy fura ember... - hallottam valahonnan hátulról.

Tökfőzelék, mert öregasszony vagyok

Aztán azt gondoltam: Márpedig az nem járja, hogy egyedül egyem meg a korhelylevesemet. Szerencsére azonban be volt időzítve azon barátnőm látogatása, akinek a tökfőzeléket ígértem. Mikor átjött, elé is tettem egy tányérral. Aszonta igen jó lett, tehát biztos. Mivel nem küldte el a francba a főztöm, megérdemelte, hogy teljesítsem vállalásomat, és megfőzzem neki kedvenc, ám rég fogyasztott ételét, a nagyi-féle tökfőzeléket.

Korhelyleves hosszadalmasan (ugh...)

Csóró vagyok, mint a templom egere (nem a katolikusé, azok ilyen pici ferrarikkal járnak a hívek adományaiból) úgyhogy úgy gondoltam, kerítek valami TÉNYLEG occsó receptet, amihez alig kell valami, és talán finom is.
Találtam is egy érdekeset. Hogyaszongya nekem, "korhely leves." Ezt nekem találták ki. Aztán szembesültem vele, hogy ez az a káposztás borzalom, amivel apám karácsonykor szokott volt mérgezni annó. No sebaj, megkérdeztem lakótársaimat, érdekelné-e őket a dolog.
- Fujj - mondta Zoltán.
- Blöe - mondta Ciccnyog.
Magamra maradtam.

Borsópörkölt jóóóóó szaftosan

Most vagy nálunk van nagyon nagy vendégjárás alapjáraton (elképzelhető) vagy valahogy megneszelték a jónépek, hogy elkezdtem főzni. Mert hogy mióta megnyitottam a blogot, egyszer sem volt olyan, hogy a főztömet egyedül kellett volna elfogyasztanom. Valaki mindig akadt a kóstolásra. A lakótársaim persze nyilván, de hogy azon túl is. Sőt, a jövő hétre az egyik barátnőm már be is nyújtotta rendelését: Tökfőzelék. Mert hogy olyat utoljára régen evett vidéken a nagymamájánál. Nédda, még a végén lakáséttermet nyitok itt.

A következő kaja megint úgy készült, hogy vendégségbe jöttek hozzánk, aztán meg akartam kínálni őket valamivel. Egy pár jött hozzánk, régi barátom, illetve egy viszonylag frisebb barátnőm, akik néhány hete egy párt alkotnak. Az, hogy rajtam keresztül ismerték meg egymást, valahol legyezgeti az önérzetemet, úgyhogy igencsak bejáratosak hozzánk. A lánnyal könyveket csereberéltünk, a sráccal boroztunk. Aztán mondtam nekik, hogy ha maradnak még egy kicsit, összedobok valami gyors vacsorát. Ez lett belőle.