Sztrapacska naugrádbó

Naugrád megyébő gyüttem. A nagyanyai ágam (állítólag) a Felvidékről származik. Fiatalabb koromban persze nem nagyon figyeltem fel a gasztronómiai érdekességekre, az azonban feltűnt, hogy mintha viszonylag gyakran lenne nálunk sztrapacska. Nem bántam, jó volt az. Aztán mikor egyszer Szlovákiában jártunk osztálykiránduláson, a jónépek odáig voltak, hogy hú meg há, itten lehet sztrapacskát enni, micsoda helyi szpesölitét. Én meg csak pislogtam, mint hal a szatyorban. Mi ebben az extra? Annyira azért nem egy nagy vaszisztdasz. De úgy tűnt, valahol mégis.

Aztán miután már senki sem gondoskodik rólam, vagy főz rám, a sztrapacska kissé eltűnt az életemből. Kissé úgy egyáltalán teljesen, mert miért is csináltam volna? Macera, meg nokedliszaggató kell hozzá, eddigi konyháimból az meg hiányzott. Most azonban legnagyobb meglepetésemre előkerült egy a fiókból.
Nosza, akkor essünk neki!

Először is elballagtam a piacra juhtúrót szerezni. Még ez volt a legnagyobb befektetés a dologban. A recept, amit találtam, 20 dekát írt, úgyhogy kértem 25-öt. Valami 500 forint alatt megúsztam. Liszt, krumpli, tojás meg ilyesmi volt otthon. Ezért jó, ha az ember elkezd főzni, és úgy általában konyhát vezet: Felgyűlnek az alapanyagok, hiszen nem mindent használunk el. Olyan ez, mint amikor a lassú kattogás után beindul a motor, aztán viszi előre a kocsit a lendület.

Nokérem, ha mán vidéki étel, akkó lássuk mibő élünk.

Ami a konyhai eszközöket illeti, nokedliszaggatóra, meg kislyukú (sajt)reszelőre van szükség. Valamint egy konyhai mérleg sem ártana, de az még mindig nincs. És ez egyre jobban és jobban zavar. Ahogy elmerülök ebben az egészben, érzem, hogy a becslés gyakran félrevisz. Lehetőség szerint minél előbb be kell szereznem valami olcsó cuccot.

Hozzávalók a galuskához:

• fél kiló krumpli
• 250 g liszt
• 1 tojás
• csipet só
• víz

A krumplit lereszeltem a kislyukú reszelőn. Rádobtam a sót és a tojást.

A liszttel és a vízzel a tészta keménységét kell beállítani. Egy megfelelően mancsos, kissé ragadós, de ugyanakkor dolgozható masszát kell kapnunk, amit aztán viszonylag nagyobb erőfeszítés nélkül lehet a forró, sós vízbe szaggatni a megfelelő célszerszámmal.

Főzni csak néhány percig kell. Éppencsak míg fel nem jönnek a víz felszínére, és a benne lévő krumpli meg nem fő egy kissé. (Kóstolással ellenőrizendő) Utána leszűrjük, de nem mossuk le.

Hozzávalók a juhtúrós öhm... "szószhoz":

• 20 dkg szalonna (mittomén mennyi volt, annyit használtam, amennyi a hűtő hátsó részéből még nem mászott el)
• 20 dkg juhtúró
• 1 gerezd fokhagyma
• 4 evőkanál tejföl

A szalonnát kis kockákra vágtam, és ropogós pörcöket sütöttem belőle.

A szalonnakockákat kivettem, és külön tettem. A visszamaradt, forró szalonnazsírra rátördeltem a juhtúrót, aztán kissé megolvaszottam. Amikor kezdett lágyulni, hozzátettem a négy evőkanál tejfölt, az egy gerezd reszelt fokhagymát, és szép simára kevertem vele.

Ebbe a juhtúrós-tejfölös-fokhagymás szószba dobtam bele a krumplis galuskát. Az egészet összeforgattam, majd néhány percig melegítettem/pirítottam még, amíg úgy jónak nem tűnt. Mivel nem csináltam még korábban, ez is csak érzésre ment. Amikor azon filozofálgattam nyálcsorgatva, hogy ezmán faszán néz ki, legalábbis nem bírom tovább, akkor lehúztam a tűzről, és tányérra szedtem. Tettem a tetejére egy kis tejfölt, meg néhány juhtúrógalacsint, amit megtartottam a tálalásig, aztán az egészet megszórtam a sült szalonnakockákkal.

A fehér asztalt és a fehér kaját zöld tányérral akartam ellensúlyozni, ám lánylakótársam, aki amúgy vámpír, lesüvöltötte a fejem, hogy márpedig az ő tányérjához hozzá nem ér semmi, ami akár csak nyomokban is fokhagymát tartalmaz. (Amikor megtudta, hogy az ő reszelőjével intéztem el a gerezdet, kis híján rohamot kapott, aztán mosószeres áztatókaranténba zárta az egészet.)
Úgyhogy kénytelen voltam a saját fehér tányérjaimat használni. Ezért egy kis párolt lilakáposztával dobtam föl ezt az unalmas kompozíciót. (Megjegyzem, nagyon jól ment hozzá.) Bevallom férfiasan, ez utóbbi konzerv volt, azzal már nem álltam le szarakodni. De remélem, ahogy egyre több tapasztalatot szerzek a főzés terén, nem fogok már rászorulni ilyen apró csalásokra.